T-96. 2021.06.27. Mire tanít Dína esete?

 

Kedves Szülők és Gyerekek!

 

Ott hagytuk abba Jákób történetét, hogy félt találkozni az ikertestvérével, Ézsauval, mert becsapta, és nem rendezte el vele ezt a bűnét, de előbb még Istennel is el kellett rendeznie. Az volt a tanulság, hogy nekünk is először az Úrral kell elrendezni az életünket, aztán Ő segít a dolgainkat elrendezni az emberekkel is.

 

Most és a következő alkalmon egy tragikus történettel és annak a tanulságaival foglalkozunk. Jákób a családjával hosszabb időre letáborozott egy város mellett. Azt olvassuk 1Móz 34,1-2-ben: Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szült vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait. És meglátá őt Sekhem, a khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá őt, és vele hála és erőszakot tesz vala rajta. Amikor Dína bátyjai meghallották mi történt, elkeseredtek, és nagyon megharagudtak. Mikor pedig Sekhem feleségül kérte Dínát, bosszút forraltak. De erről majd a következő alkalommal lesz szó. Most fordítsuk a figyelmünket arra, mire tanítja a lányokat és a fiúkat Dína esete.

 

Először a lányok figyeljenek!

Ma is történnek ilyen esetek. Dína gyanútlanul ment abba a városba, és lányokat keresett, mert neki csak fiú testvérei voltak. Azonban egyedül ment ismeretlen helyre, nem is gondolta, milyen veszélynek teszi ki magát.

Kedves lányok! Ne menjetek egyedül ismeretlen helyre, ismeretlen emberek közé, kevéssé ismert társaságba. Este ne sétáljatok egyedül az utcán, különösen elhagyott helyekre ne menjetek. De arra is vigyázzatok, hogy ne legyetek egyedül egy ismert, de nem hívő fiúval vagy férfival. Sok lány nem is gondolja, hogy ha az öltözete kacér és hiányos, – különösen nyáron –, azzal is ilyen veszélynek teszi ki magát, mint Dína.  

Kérem a szülőket, részletesebben mondják el lányaiknak, mik a veszélyes helyek és helyzetek, kik a számukra veszélyes emberek, és hogyan kell tisztességesen öltözködni.

 

Most a nagyobb fiúk figyeljenek!

Tudjuk, hogy egy bizonyos korban a fiúknak olyan kísértései lehetnek, amilyen Sekhemnek volt: Mikor meglátta Dínát, minden áron meg akarta szerezni. Ez az első, amire a figyelmeteket felhívom: Ti a szemeteken keresztül vagytok a legjobban kísérthetőek. Éppen ezért ne nézegessétek a lányokat! Különösen ne, ha hiányos az öltözetük. De ne nézegessetek lányokról képeket sem pl., az interneten. A hitetlen felső tagozatos és középiskolás fiúk sajnos már úgynevezett pornó oldalakat néznek, amit nem lenne szabad nézni még felnőtteknek sem. Ezek nézegetése először is bűn! Aztán nagy bajt okoz: felcsigázza bennetek a vágyat, és olyat tesztek, ami utálatos Isten előtt. Esetleg olyat is, mint amit Sekhem tett, aminek halálos következménye lett.

Kérem a szülőket, különösen az apákat, hogy beszéljenek erről a fiaikkal.

Kérem a fiúkat, hogy őszintén tárják fel apjuk (vagy anyjuk) előtt a bűneiket, az ilyeneket is. Mert ezek elrendezni való bűnök az Úrral, de a szüleitekkel is. Ne járjatok úgy, mint Jákób, aki elrendezetlen bűnnel megterhelve élt több mint 20 éven át!

Kérem a lányokat is, hogy beszéljenek ők is édesanyjukkal, ha bűneik vagy kísértéseik vannak. Tudom, hogy szégyenlősek, de nem jó sötét titkokat és bűnterhet hordani.

 

Aranymondás: 1Ján 1:9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.

 

Szeretettel:

Debrecen, 2021. június 27-én,

Apostol Imre bácsi